Professzor Dr. Katona Ferenc (1925-2023)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 98. évében elhunyt a hazai és nemzetközi neurológia kimagasló szaktekintélye, a fejlődésneurológia és neuroterápia megalapozója.
Professzor Dr. Katona Ferenc 1925. szeptember 23-án született Budapesten. Kutatómunkáját 1949-től a Pécsi Anatómiai Intézetben kezdte meg, majd 1950-től a Budapesti Ideggyógyászati Klinika Idegsebészeti osztályán és később az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben folytatta 1975-ig. Közben hónapokat, éveket töltött Olaszországban, az USA-ban, Svédországban, Angliában, Ausztriában, ahol elsősorban a vegetatív idegrendszer összehasonlító élettanával, farmakológiájával és a vegetatív zsigeri szervek bénulásával foglalkozott. Valamennyi külföldi meghívás saját módszereinek helyi kipróbálására, átvételére történt. Új módszert dolgozott ki a gerincvelő-sérülés után keletkezett neurogén hólyagbénulás intravesicalis elektroterápiájára, mely mint nem invazív eljárás a mai napig szerepel a nemzetközi szakirodalomban. 1963-ban védte meg kandidátusi disszertációját, amely saját új módszerének komparatív neurobiológiai alapjáról és klinikai eredményeiről szólt.
1964-ben az Országos Idegsebészeti Intézetben kezdett foglalkozni a humán idegrendszer mozgásszabályozásának ontogenezisével és ennek kórfolyamataival, elsősorban hydrocephalus és myelomeningocele kapcsán. A mozgásszabályozás elemi formáival kapcsolatos kutatási eredmények és az elemi mozgásminták felfedezése vezette a hipoxiás-ischaemiás agysérült újszülöttek és fiatal csecsemők korai motoros diagnosztikájához és terápiájához. Az eredmények alapján 1973-tól szervezte meg Magyarországon a korai diagnosztika és korai terápia (neurohabilitáció) gyakorlását, oktatását és kutatását, agykárosodott csecsemők kivizsgálásának és kezelésének, valamint a spina bifidás újszülöttek első 24 órán belüli komplex műtét előtti kivizsgálásának rendszerét. Foglalkozott a szopás-nyelésfunkció idegélettanával, ami új diagnosztikai módszerekhez vezetett a neurogén dysphagia korai azonosításában. Új koncepciót és vizsgálati programot dolgozott ki az értelmi fogyatékossághoz vezető prekognitív defektusok korai diagnosztikájára. Mindezekkel világviszonylatban is egyedülálló eredményeket ért el a perinatalis agykárosodás következményeinek csökkentésére, prevenció kialakítására.
Az általa megteremtett diszciplínáról (fejlődésneurológia) 6 monográfiát publikált, eredményeit magyar és idegen nyelvű (angol, német, spanyol) könyvfejezetek ismertetik, 16 könyve jelent meg. Elméleti és klinikai kutatásainak eredményeiről számos hazai és nemzetközi szakfolyóiratban közölt, gyakran idézett publikációja tanúskodik.
Külföldi kapcsolatai elsősorban olyan helyekkel alakultak ki, amelyek átvették módszereit. A rendszeres munka eredményeként 2003-ban Queretaróban (Mexikó) megnyitotta a metodikáinak alkalmazására létrehozott intézetet.
Több hazai egyetemen oktatott (OTE, OTKI, HIETE, Semmelweis Egyetem, SE Egészségtudományi Kar, ELTE Gyógypedagógiai Kar). Nemzetközi kongresszusokat, szimpóziumokat szervezett, rendezett. Szoros szakmai kapcsolatot tartott fent számos külföldi egyetemmel, tudományos társasággal, szervezetekkel, közülük többel nemzetközi szakmai együttműködést alakított ki. A Magyar Rehabilitációs Társaság leghosszabb ideig regnáló elnöke volt 1990-2000 között. Főszerkesztője volt a Rehabilitáció folyóiratnak, szerkesztőbizottsági tagja az Acta Pediatrica de Academica Espanolának.
Behatóan foglalkozott azoknak a szakágazatoknak a történetével, amelyekben dolgozott. Olyan kultúrtörténeti műveket írt, amelyben enciklopédikus tudása az irodalom, képzőművészet, zene területéről ismerteti az idegrendszer alkotó és alakító hatását.
Munkásságát számos hazai és külföldi kitüntetéssel ismerték el:
First Award of American Society of Anaesthesiology, 1964 (New York); First Award of the International Continence Society, 1984 (Innsbruck); Állami-díj, 1988; Magyar Rehabilitációs Társaság Vas Imre díja, 1988; MOTESZ díj, 1998; INKOFORUM díj, 1999; Batthyányi-Strattmann-díj, 2000; Gróf Esterházy Díj, 2000; munkatársaival közösen a Clinical Neuroscience „Az év legjobb közleménye” díjat, 2002; Magyar Köztársaság Lovagkeresztje, 2004; Széchenyi-díj, 2004, Shaanxi Xian-i Egyetem díszdoktora, 2004; a La Universidad Autónoma Metropolitana (Mexikó) diszdoktora, 2005; ELTE Szenátusi Érdemrend, 2010; Magyar Kontinencia Társaság Örökös tiszteletbeli elnöke, 2010; Schöpf-Mérei Ágost – díj, 2015.
