Két nagy esemény örvendeztette a csendes mezővárosi hangulatban élő óbudaiakat 1897-ben. Február 20-án megnyílt a Kisfaludy Színház (a II. világháború utolsó heteiben semmisült meg), majd október 31-én felavatták és ünnepélyesen átadták a Bécsi úti Szent Margit Közkórházat.

A Pesti Napló október 31-én megjelent számában a megnyitó eseményeit részletesen olvashatjuk. A kórház építését egy 1889. évi tanácsi határozat mondta ki. A Pesti Hírlap arról tudósít, hogy a terület nagysága 2803 négyszögöl és az építési végösszeg 240 000 forint. A fővárosi főmérnöki hivatal tervei szerint épült kórház Bécsi úti homlokzattal és főkapuval, a Föld és a Kiscelli utcák által határolt területet foglalta el. Három épületrészből állt. Az U alakú főépület a gyógyításra, egyik melléképület a gazdasági, a gondnoki feladatok ellátására, míg a Kiscelli utcára néző és onnan is megközelíthető épület a kápolnát és a bonctermet foglalta magába.

A Monarchia közintézményeinek szabvány stílusa szerint épült kórházban az akkori kívánalmaknak megfelelően 12-14-ágyas kórtermeket és két különszobát alakítottak ki. A kórtermeket, sőt egy ideig a műtőt is padló fedte. Az emeleten volt a műtőhelyiség, a kórtermek között laktak az orvosok és itt voltak a hivatali helyiségek is, beleértve a könyvtárat és az orvosi ebédlőt. A másodorvosokat bentlakásra kötelezték. Kezdetben 4 orvos és 10 vincés nővér látta el a betegeket, utóbbiak közös lakhelye a földszinten volt.

Nehézségek az induláskor

A belgyógyászati, a sebészeti és a szülészeti osztályokból álló intézmény eleve a Szent János Kórház részlegeként működött és ez a függőségi viszony magyarázatul szolgál a későbbi áldatlan állapotokra. A hivatalos 100 ágy, amely azonban a valóságban csak 80 volt, ellátta Óbudát és a környező pilisi falvakat is, így kb. 50-60 ezer ember kórházi gyógykezelését kellett volna biztosítania. Óbuda lakossága az átadáskor kb. 25 ezer volt és már kezdetben is szűkösnek bizonyult a kórház. Megnyitáskor a főorvos fizetése évi 1000, az alorvosé 480, a szülésznőé 360, az ápolónővéré 300 forint volt. A gondnok évi 800 forintot kapott. Az orvosi fizetés nagyjából azonos volt egy hajógyári jó szakmunkáséval.

Elgondolkodtató, hogy a kórház szubordinált helyzete ellenére milyen kiváló orvosi karral kezdte és folytatta működését. Az első igazgató Irsay Arthur belgyógyász tanár, a hazai gégészet úttörőjeként is jeleskedett. Prochnov József vezette a sebészetet, míg a női osztály élén Semmelweis hazai és külföldi elismertetéséért oly sokat fáradozó Dirner Gusztáv állt. A Semmelweis Emlékbizottság titkáraként is működött egy ideig és hallatlan érdemeket szerzett a nagy halott hamvainak hazahozatalában és méltó eltemetésében. A kisded-részleget Berend Miklós vezette. Érdemük, hogy a maradi szempontok szerint épült létesítmény falai között csakhamar kiemelten színvonalas munka folyt. Prochnov korának kiemelkedő sebésze volt. Sokat foglalkozott a lőtt sebek kezelésével. Úttörő munkássága, hogy megírta az első magyar nyelvű hadisebészeti tankönyvet, amely az első világháborúban felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult. 1903-ban egyetemi tanszékkel felérő osztályt kapott a Szent Rókus Kórházban. Utóda, Makara Lajos 3 év után meghívással került a Kolozsvári Egyetem Sebészeti Klinikájának élére, ami abban az időben óriási megtiszteltetés volt. A kis kórház továbbra is vonzotta a nagy sebészeket, a távozó Makara helyébe Pólya Jenő lépett. Itteni működésére jellemző, hogy 5 év alatt többnyire egy másodorvosi segítséggel 4 ezer műtétet végzett (abban az időben egy tályog felnyitása is műtétnek számított).

Közben tudományos közleményeket írt, előadásokat tartott és hozzálátott a mindmáig világszerte alkalmazott gyomorcsonkolásos eljárás kidolgozásához. Sorsa tragikus volt: 1944 decemberében nyilaskeresztes pártszolgálatosok a Margit híd tövében lőtték a Dunába. Említésre méltó, hogy az irgalmas nővérek (vincések), akik a kórházi ápolást végezték, a szociális gondozói munkából is kivették részüket. Óbudán az Irgalom Háza nevű otthont vezették gyógyíthatatlan betegek számára.

Az 1898-ban Dirner helyére került Schultz Henrik néhány hónap múlva meghalt. A szülészetet ekkor megszüntették, helyén tbc-osztályt alakítottak ki. 1899-1923 között Neumann Sigfrid látta el a női betegeket. Ezt követően nyílt meg újra a szülészeti osztály, amelynek vezetője Bud György lett. Irsay már 1907-ben látta, hogy a kórház a növekvő feladatoknak megfelelni nem tud, felszereltsége hiányos és elavult. Fejlesztésre vonatkozó elképzelései már a fővárosi mérnöki hivatal asztalán voltak. Az I. világháború azonban meghiúsította azok megvalósítását. Utána az általános szegénység, a tömeges menekült-ellátás gondjai, majd a nagy gazdasági válságok akadályozták a korszerűsítést. A három osztállyal induló intézmény a századforduló idején urológiai, szemészeti, gyermekgyógyászati, ideg és orr-fül-gégészeti szakrendeléssel bővült. Az akkori idő világújdonságát, a röntgenvizsgálatokat már 1903-ban (!) sikeresen alkalmazták.

A nagy gazdasági válság

A nagy gazdasági válság időszakában jelentősen nőttek az ellátás, főleg az élelmezés kiadásai, pedig nagy veteményes kertet műveltek és disznókat hízlaltak. A konyhát élelmezési tiszt vezette. 1939-ig öt kötött étrend és több önálló étel szerepelt az étlapon. A betegek naponta ötször, az orvosok és ápolónők négyszer kaptak ételt. A napi ellátás a személyzet részére 90 fillér volt. Az ápolási díj a közös kórtermekben napi 5,25, a különszobában napi 7 (!) pengőbe került.

A 30-as években az ágylétszám már 159. Nyolcvan ágy a belgyógyászat Marsovszky Pál vezetésével, 40 ágy a sebészeté és 39 ágy a szülészeté Bud György-gyel az élén. Marsovszky 1912-ben Manninger Vilmossal együtt került az Új Szent János Kórházból a Margit Kórházba, amelynek 1939-ig az igazgatója is volt. Nagy érdeme, hogy a kevés számú vincés nővér mellé evangélikus diakonisszákat alkalmazott, akik feladatukat 1944-ig példásan ellátták. Működött a röntgen, a laboratórium és a proszektúra is, míg a kémiai laboratórium a belgyógyászati osztály keretén belül dolgozott. A 30-as évek végén közel megduplázódott ágyszámhoz 13 kád, 4 zuhany, 12 WC és 7 vizelde tartozott, ami több mint 1981-ben(!) az új épület átadásakor. A személyzet száma kevés. Az intézmény korszerűsítése egyre késett. A Budapesti Napló 1937. augusztus 12-i számában szenvedélyes hangú cikk követelte, hogy ki kell bővíteni, -világszínvonalra- kell emelni az érdemtelenül elhanyagolt kórházat.

Szoros kötelék

Az 1940-es évek elején az ágylétszám 164-re emelkedett. A kórház gazdaságilag önálló volt ugyan, de pénztári kezeléssel nem rendelkezett. A gyógykezelésért beszedett díj a Szent János Kórházba került. Itt volt az igazgatóság is, amely a kis kültelki kórházat nem tekintette szívügyének. Helyi beruházást - bármilyen kis tételben és formában - csak a János Kórház engedélyével tehettek. Közben fokozatosan nőtt a kórházi fekvő- és járóbeteg-forgalom. A sebészettel és a szülészet-nőgyógyászattal közösen használt műtőhelyiség rendszeres súrlódást, nehézséget okozott. Az akkori adminisztrációt 3 tisztviselő, az üzemeltetést 21 fizikai dolgozó biztosította. Mindig átlagon felüli ágykihasználás jellemezte. 1941-ben például 90%-os, míg az ápolási idő 15 nap volt. A háborús évek egyre nagyobb személyi gonddal jártak. Az eleve szűkre szabott keretből mind több orvos kapott katonai vagy munkaszolgálatos behívót. A betegforgalom 1941-ben már elérte a 7 ezret. Ebben az évben nyílt meg a Bőr- és Nemibeteggondozó. A kerületi Tüdőbeteggondozó már 1926 óta működött. A belgyógyászaton Marsovszkyt Büki Fejér Árpád váltotta fel, úgyis, mint igazgató, míg a sebészeti osztályt sűrű változtatással Manninger Vilmos, Kaczvinszky János, Obál Ferenc, majd Fáy Kiss Ferenc vezette. A soproni születésű Manninger (a Magyar Sebésztársaság megalapítója) a Szent János Kórházba került, Obál Ferenc pedig a Rókus Kórházba. Fáy Kiss Ferenc 1945-ben bombatámadás következtében halt meg. 1944 nyarán az intézményt hivatalosan katonai kórházzá nyilvánították. Súlyos belgyógyászati, vagy általános sebészeti betegek felvételét és kórházi kezelését csak alapos indokkal engedélyezték. A szülészeti osztályt Szentendrére helyezték. Amikor az ostromgyűrű Budapest körül bezárult, a hadi kórház vezetője Guszich Aurél sebésztanár pesti otthonában rekedt. A kórház vezető és sebész-szakorvos nélkül maradt. A szovjet katonák 1944 karácsonyán foglalták el a kórházat, de az épület felett magasodó Schmidt Kastélyt (az egykori trinitárius kolostort, majd hadastyán laktanyát) német alakulatok birtokolták. A svéd vöröskereszt védettsége semmit sem ért. A pincében közel 250 ember zsúfolódott össze, sebesültek, üldözöttek, szökött katonák. A tűzvonalból a kórházat 1945. január első napjaiban szovjet katonai segítséggel három egymást követő éjszaka a külső Bécsi út mentén fekvő Fehérítőgyár pincéibe menekítették. A sebtében felállított szükségkórházban 25-30 fekvőbeteget kezeltek és láttak el több száz sérültet, közöttük számtalan szovjet katonát. Háromhónapos orvosi diplomával rendelkező Pataki Pál, Villax László segítségével vezette a kis gyógyító helyet, ahol három -orvos-süvölvény- (Molnár Klára, Kéhli István és e sorok írója) 7 világi nővér és egy műtősnő (Mazur Emma)küzdött a betegek életéért és saját magukért. A diakonissza nővéreket feletteseik már korábban a Dunántúlra vezényelték. A pincekórházban petróleumlámpa fényénél dolgoztak, nemritkán szovjet katonai ellenőrzés mellett, katonák jelenlétében.

A legszomorúbb időszak

A kórház 1945. március 23-án költözött vissza. Az épület romokban hevert. A helyzet kilátástalannak tűnt. Sem a főváros, sem a János Kórház nem adott segítséget, de nem is adhatott. Minden intézmény a maga erejéből igyekezett bajait orvosolni. A kórháznak akkor és még hetekig nem volt vezetője. Guszich Aurél leköszönt tisztségéről és a Szent István Kórházban dolgozott tovább. Mindezek ellenére a kórház május elején már fekvőbetegeket fogadott és látott el. 1945 tavaszán Sipos Imrét nevezték ki mb. igazgatónak és sebészfőorvosnak. Súlyos betegsége csak néhány hónapos munkát engedélyezett számára. 1946-ban Örlős Endre vette át a kórház és a sebészeti osztály vezetését. Nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel látott munkához, felülemelkedve családi tragédiáján. Hátrahagyott írásaiból olvasható: „A kórház a felszabadulás után gárda nélkül maradt. Egyetlen osztálynak sem volt vezetője és a szakmai színvonal kétségbeejtően alacsony volt. Ez volt kórházunk történetének legszomorúbb időszaka.” Népszerűtlen feladatot vállalt és végzett. Határozottságával és szókimondásával az akkori lelkes, de vészjósló években lassan népszerűtlenné vált. 1946-tól 1966-ig vezette a sebészeti osztályt, 1957-ig pedig a kórházat, mint igazgató. Ismételten szívinfarktust kapott, amihez hozzájárultak az akkori hatalom injuriái is.

Óbuda lakossága 1945 elején 40 ezerre csökkent, de a betegek száma fokozatosan nőtt. A gyógyító munka, az ellátás színvonala lassan javult. A belgyógyászaton Lendvai József, majd Korányi András teremtett rendet, utóbbit Góth Endre, a kiváló endokrinológus követte. A sebészeten az általános műtéteken kívül urológiai, plasztikai, érsebészeti beavatkozásokra is sor került. A női osztály forgalma nőtt leginkább. Itt Ottó József, majd Bősze Lajos, utána ismét Ottó József lett a vezető. A kórház 1950-ben vált önálló intézménnyé. Gazdálkodása a kerületi tanács költségvetésébe ment át. A 156 ágy egyre kevesebbnek bizonyult; 1956 őszén a kórház kritikus helyzetbe került. A Kiscelli kastélyba szabadságharcos felkelők egy csoportja „fészkelte be magát” és közel 10 napon át sikeres rajtaütéseket hajtottak végre a Bécsi úton beáramló szovjet katonákon. Sok volt a halott és a sebesült.

Örlős Endre védte a kórházat minden atrocitástól. Politikai felfogásra tekintet nélkül operált és fektetett a kórtermekbe egymás mellé forradalmárt és ellenforradalmárt. A Német Vöröskereszt Óbudán rekedt tábori kórházát a San Marco utcai Orvossegédképző Intézetbe helyezte el. Minden erejével segítette működésüket, így közöttük kitűnő kollegiális kapcsolat alakult ki. Örlőst 1957 márciusában igaztalan, koholt vádak alapján letartóztatták. A kerületi rendőrség fogdájában, majd hetekig a kistarcsai internálótáborban tartották fogva. Kiszabadulása után évekig keserítették és izgatták rágalmakkal. Kórházigazgatói beosztásából azonnal felmentették, és amint elérte a 60. életévét, nyugdíjazták. Nyugdíja éhbér volt. E sorok írójának fordulatokban bővelkedő rehabilitációs törekvése sikert hozott, 1994-ben Örlős poszthumusz kiérdemelte a Német Vöröskereszt Becsületkeresztjét, a Magyar Vöröskereszt aranykoszorús érdemérmét és még ugyanebben az évben Óbuda díszpolgára kitüntető címet is megkapta.

A hatvanas-hetvenes évek

1960-ban a kerület lélekszáma meghaladta a 60 ezret. A jobb kórházi betegellátás érdekében önerőből kisebb átalakításokkal, átépítésekkel korszerűsödött az intézmény. Az ágyak száma 162. A szociális helyiségek száma ezzel párhuzamosan csökkent. Örlős Endre nyugdíjaztatása után a sebészeti osztály Herczeg Tibor vezetése alá került. Az igazgatói feladatot Balassa Sándor vette át, aki egyben a belgyógyászati osztályt is vezette. A szülészet-nőgyógyászatra Ottó József hirtelen halála után 1964-ben Kubinyi Jánost nevezték ki.

A súlyos tárgyi hiányosságokat nemegyszer személyi ellentétek súlyosbították és akadályozták, hogy a kórház túlhaladja a stagnálást. Balassa Sándort 1978-ban nyugdíjazták, az igazgatói teendőket ekkor Markovits György vette át, a belgyógyászati osztály élére Holló János került. A sebészeti osztály vezetésére 1979-ben e sorok írója kapott megbízást. Kubinyi János 1984-ben történt nyugdíjaztatását követően Pilishegyi János vette át a szülészet-nőgyógyászat irányítását, aki sajnálatosan korán elhunyt, 1992-ben Tóth Károly Sándor váltotta őt. A vezető szakemberek felsorolása nem lenne teljes, ha nem esne szó a röntgen és a kémiai laboratórium munkájáról. Kiváló szakemberek dolgoztak a sokáig korszerűtlen röntgenosztályon. Így Alexander Béla, Schöller Károly, Szebeni Antal, Kovács Ákos, Dullien Ernő mind emberi, mind szakmai tiszteletet megérdemelnek. Munkájuk - sokszor névtelenül és elismerés nélkül - nagyban növelte a kórház tekintélyét. Dullien Ernőt Kuthy Gyula, őt 1981-ben Simonyi István váltotta fel. Kémiai laboratórium csak 1950 után létesült. Mostoha körülmények között látta el az egyre növekvő feladatát előbb Láng Edit, majd Porgányi Mária. Utóbbi váratlan halála után 1980-ban bízták meg a már legmodernebb műszerekkel felszerelt laboratóriumi osztály vezetésére Zalay Lászlót.

A kórház történetében 1978 fordulatot jelent: először neveztek ki független igazgatót Markovits György személyében. 1981-től 1991-ig főigazgatóként nemcsak a Margit Kórházat és a két rendelőintézetet, hanem az integrált kerületi egészségügyet is vezette. A Vörösvári úti I. sz. Szakrendelőintézetet 1959-ben, a II. számút (Békásmegyer) 1986-ban nyitották meg. A főigazgató kinevezésével egyidőben gazdasági igazgatói beosztás létesült, ezt Hollauer Mátyásné látta el 1985-ig. Az ápolási igazgató Gálszécsy Andrásné lett 1997-ig. A lakásépítési program keretében Óbuda-Békásmegyeren több lakótelep épült. Lakósainak száma meghaladta a 170 ezret. Az új kórház felépítése a 70-es évek elején került ismét előtérbe, majd napirendre. Nyolcéves munka eredményeként 1981-ben felépült az A, majd a B, végül a C pavilont adták át rendeltetésének. A három szakaszban épült kórházegyüttes ágylétszáma 1986-ban 735 volt. Az öt belgyógyászati osztály mindegyike „specializált” feladatot lát el mind a mai napig. Az I-es osztály kardiológiai profilú szubintenzív részleggel, lipid- és kardiológiai ambulanciával Holló János vezetésével. A II-es osztály nefrológiai és művese-osztály nemcsak kerületi, hanem regionális feladattal. Az osztály megszervezője és beindítója, 5 éven át vezetője a kitűnő, nemzetközileg elismert szakember Taraba István volt. 1990-ben hunyt el fiatalon. Halála a hazai és a nemzetközi nefrológia nagy vesztesége. 1991-1995 között az osztályt Domán József vezette. A III-as belosztály máj-epeút, gyomor-bélrendszeri betegségek kivizsgálására és kezelésére hivatott Toóth Éva vezetésével. Az osztály külön endoszkópiás szakambulanciát és gyomor-bélrendszeri vérző intenzív részleget üzemeltet. A IV-es osztály Teleki Kálmán vezetésével általános belgyógyászati és kardiológiai rehabilitációs feladatot lát el, korszerű fizikoterápiás és gyógytornász csoporttal együttműködve. Emellett angiológiai és diabetológiai ambulanciát tart fenn. Az V-ös osztály 1996-ban történt nyugdíjazásáig Boga Mariannal az élen, gerontológiai és vérképző-szervi betegségek kezelését kapta feladatul. Ekkor Szántó János vezetésével onkológiai-belgyógyászati osztály létesült, amelyen belül Muszbek Katalin hospice-szolgálatot szervezett. A geriátriai részleget Majercsik Eszter vezeti.

Az organikus idegosztályt Marosfi Sándor 1994-ben bekövetkezett haláláig vezette, utódja egykori helyettese Tóth Ignác lett. A korszerű aneszteziológiai-intenzív terápiás osztály munkáját Ligeti János vezette. Utóda 1999-től Rőth Tibor, az osztálytól független „fájdalom-klinikai” ambulanciát Gutman Tamás vezeti. 1981 óta működik a kórbonctani osztály, amelynek első vezetője Márk István volt, majd őt 1994-ben Mágori Anikó követte. Nevéhez fűződik a citológiai hisztodiagnosztika rutinná fejlesztése. Utóda Kaszás Ilona különösen a vesebetegségek hisztológiai értékelésében jeleskedik. A sebészeti osztályt e sorok írójának nyugdíjaztatása óta Dobó István vezeti, aki az előző munkacsoport régi tagja. Az osztályhoz proktológiai és lézerambulancia tartozik. Rutin eljárásként végzik a Cimino/a-v sipoly műtétet.

A szülészet-nőgyógyászaton megvalósult az „apás” szülés, működik a menopausa/osteoporosis-szakrendelés és a tinédzser ambulancia. Az osztályon belül - attól függetlenül - működik a neonatológiai részleg Váradi Valéria vezetésével. Varga Gyula nevéhez fűződik az 1980-ban megépült első urológiai műtő, amelyet a legkorszerűbb műszerekkel és gépekkel szereltek fel. Ennek irányítását 1996-ban Bajor Gábor vette át. Kiemelendő, hogy a II-es Belgyógyászat keretében működő műveseállomást a kórház privatizálta. Az új helyzet új vezetést tett szükségessé: 1997 óta az osztályt a régi Taraba tanítvány, Polner Kálmán vezeti, plazmaferézis és nefrológiai-immunológiai ambulanciával. A röntgenosztály nyugdíjazás folytán megüresedett vezetőjének helyére 1998-ban Kárpáti Edit kapott megbízást, aki tovább korszerűsítette és kiterjesztette a modern képalkotó diagnosztikát. Ezen belül a kiterjesztett invazív radiológia rutin alkalmazása Tóth Andrea nevéhez fűződik. 1994-ben Czikkely Rózsa a Kémiai Laboratórium vezetésére kapott megbízást. Munkássága alatt a vizsgálatok automatizációja teljessé vált. A kórházi gyógyszertárat 1981 óta Vadas Lászlóné vezeti.

1990-ben a Népjóléti Miniszter rendelete alapján orvosigazgató-választásra került sor. Holló János kapott erre megbízást, egyidejűleg megerősítették Nemes József gazdasági és Gálszécsy Andrásné ápolási igazgatók megbízatását. Az új koncepció alapján az egészségügyi integráció 1993-ban megszűnt. Az alapellátás levált és a kerületi önkormányzat feladata lett. 1995 szeptemberében Gusztonyi Ágnest nevezték ki főigazgatónak. A gazdasági igazgató Rozgonyi Zoltán, majd 1998-tól Raffai Sándor lett. Az új ápolási igazgató 1997-től Vidáné Laboncz Krisztina. A jelentősen megnőtt műszaki feladatok irányítását 1981 óta Németh István főmérnök vezeti.

Említésre méltó, hogy 1996 nyarán többek összefogása, fáradozása eredményeként megnyílt az új kápolna, amely tudomásunk szerint az első, a háború után épült újtervezésű, korszerűen berendezett kórházkápolnák sorában.

A Szent Margit Kórház 1997-ben ünnepelte 100 éves fennállását…

Prof. dr. Pintér Endre